Új Pedagógiai Szemle

„A címlapon szereplő képen az öreg Jókaira néző lényt egyszarvúnak kértük a géptől. Diverzebb lett, talán egy spániel és egy anime kislánysárkány keveréke, és ami botrány: szarva sincs. Olyanja tehát, amelyből évszázadok vásárlói hiedelmei szerint a minden méreg ellen ható csodaszer készül (nem neki, hanem nekünk, varázstalanoknak). A nyakában lógó indokolatlan, olcsórajzfilmes medál sem javít a helyzeten, tán egyfajta segítő szimbólumnak, a verbálisan tehetetlen poszt-posztmodern idők önsegítésre biztató sza(r)vának gondolta-szánta a gépezet. Viszont ő maga: figyel. A lény a képen ténylegesen Jókaira figyel, és nem bántódik meg attól, hogy az öregúr ignoránsnak, keserűnek és önsajnálatba merültnek tűnik, inkább Jókai mellé, az égboltsapkájú liminális térbe testesül, ahol a prompt szerint is „flowery summer” van épp.” (Részlet a lapszám képeiről írt bevezetőből)