Új Pedagógiai Szemle

A képekről

E lapszámunk minden írása érinti valamiképp a hosszú távú közoktatásügyi és pedagógiai tervezés problematikáját – a tantervi (vagy épp azon kívüli) szabályozók, a tartalomkiválasztás, az intézmények működésének tervezhetőségét befolyásoló támogatás, a tervek megvalósítását támogató módszerek, illetve sokszor – kódolva vagy kimondva – ezek etikájának kérdéseit. E tekintetben egy húron is pendülnek, hiszen mind azzal foglalkoznak, miként lehet vagy volna jó tervszerűen megalapozni és következetesen támogatni azt a pedagógiai erőkifejtést, amit akkor végzünk, amikor akarunk valamit a másiktól. Jelesül a gyerekektől azt, hogy legyenek (nagyjából) olyanok, mint mi. Másként fogalmazva: a társadalom jól (ön)működő, hasznos tagjai legyenek.

A lapszámunkban látható diákalkotások – rajzok, festmények, fotók – reflektálni látszanak a fölvetésre. A budapesti Móra Ferenc Általános Iskolából kaptuk őket – és mintha az akarat körül mozgolódnának. Mégpedig úgy, hogy nagy részük akarat nélküli létezést körvonalaz. És mintha élvezné, hogy nem akar vele semmit – csak ráismer és átél. Jó közöttük lenni. Sokat tanulok általuk.

Őket nézve gondolkozhatnánk úgy is, hogy a fent említett akarás a másiktól tulajdonképp csak strómanja egy másik, tisztább, de rejtőzködőbb akarásnak: annak, hogy legyen végre egy társadalmunk, ahol jó élni. Ezt így vagy úgy mindannyian akarjuk, amiért aligha kárhoztathatna minket bárki is. Titokban ez a tisztább akarás használná eszközül a fent említett másikat? Lehet, hogy így van, de azért eljátszhatunk a gondolattal, hogy a kapcsolat fordított, és inkább a tisztább akarás szenved a tervező akarás igájában.

Az ünneprontó kérdés ugyanis az, hogy ebben a sokat emlegetett miben vajon hol vannak a gyerekek, amikor bármit is akarunk tőlük? Mert ha tőlük akarjuk, akkor kívüle vannak. Akkor a gyerekek: ők. És akkor jaj nekik és jaj nekünk, mert akkor csak használja a hatalmas a hatalom nélkülit, és a hatalom nélküli betöretik a hatalmat bírónak – mindegy, hogy katonaiskolában vagy otthonoktatva, és mindegy, hogy drillnek hívjuk-e, amit teszünk, vagy szeretetnek. Ha viszont a gyerekek bent vannak a miben, akkor hogyan lehetséges egyáltalán beszélni róluk? Hiszen akkor nincs „ők”, csak mi van. Akkor a „róluk” való beszéd merő képzelgés, a „tőlük” való akarás pedig hipnózis, csalás és persze öncsalás.

El kell dönteni, hogy magunkról beszélünk vagy társadalomról. Utóbbi talán a legszomorúbb szó a világon. Igazolni látszik a tervezést, de talán csak azért használjuk, mert nem merünk mi lenni. Inkább vagyunk „társadalom”, ahol mindenki lehet „ő”. És a tervek szerint ebben a közösségféleségben kéne eligazodni a gyerekeknek.

Köszönjük az érzékeny válogatást és a gyors gyűjtést Dátán Attilának, a Móra Iskola tanárának és intézményvezető-helyettesének. A képek mindegyike korábbi nyilvános kiállításon már bemutatott mű. Mivel nem minden esetben maradt fenn róluk pontos adat, itt csak annyit közlünk, hogy a 2003 és 2019 közötti évekből származnak. A képek lapbéli helyén túl mindazt az adatot, amit az alkotó annak idején a képen feltüntetett – lapbeli elhelyezésük speciális volta miatt – a szokásostól eltérően itt, alább gyűjtjük össze: Címlap – Győrffy Bernadett (8. o.); 25. oldal – Furák Fanni (5. o.): Bábel tornya; 67. oldal – Silbernagel Ildikó; 90. oldal – Smeló Gréta (6. o.); 91. oldal – fent: Frankó Nóra (7. o.): Használhatatlan hangszer; lent: Ferencz András (8. o.): Zajos világ; 92. oldal – Horváth Regina (7. o.): Comic strip; 93. oldal – Csákvári Boglárka (8. o.); 94. oldal – fent: Ilosvay Viktória (8. o.); lent: Lázár Boglárka (6. o.); 95. oldal – fent: Karaba Gabriella (8. o.): Monty Roberts, az igazi suttogó; lent: Koródy Renáta (7. o.); 96. oldal – Az alkotó nem tüntette föl a nevét; 97. oldal – Kertész Levente (8. o.); 98. oldal – fent: Somlai Eszter (6. o.); lent: Székely Krisztián; 111. oldal – Cserhalmi Barbara (8. o.); 120. oldal – Csomor Panna (3. o.): Élet a vízben / Van itt valaki?; 130. oldal – Pethe Annamária (5. o.); 142. oldal – Szakács István (7. o.).

VESZPRÉMI ATTILA