Új Pedagógiai Szemle

Kanadában 1880 és 1980 között mintegy 150 ezer őslakos gyermeket kényszerítettek távoli bentlakásos iskolákba, ahol szexuális abúzus, családi kötelékeik elmetszése és anyanyelvük tiltása révén kulturális népirtás zajlott. E gyarmatosító politika súlyosan traumatikus örökséget hagyott maga után, ami generációkon átívelő bentlakásosiskola-szindrómát, függőséget, dühöt és a közösségek szétesését okozta. Az egyéni és közösségi gyógyulás e trauma tudatosításával indulhatott el.

A valódi megbékélés felé az első mérföldkövet egy 2007-es peren kívüli megállapodás, majd a 2008-ban felállított Társadalmi megbékélést segítő bizottság jelentette, melynek 2015-ös zárójelentése hivatalosan is kulturális népirtásnak minősítette a történteket, ami megnyitotta az utat az állami és egyházi bocsánatkérések előtt. A jogorvoslaton túl a bizottság a helyreállító igazságszolgáltatás szellemében a megsebzett kapcsolatok újjáépítését tűzte ki célul, egy 94 pontból álló cselekvési terv megvalósítása segítségével.

A rendszerszintű egyenlőtlenségek felszámolásában az oktatás kulcsfontosságú lett. A szövetségi kormány feladta az intézmények feletti kontrollt, és jelentős forrásokat biztosít az őslakos iskolák infrastruktúrájára és a nyelvi revitalizációra. A 2019-es őslakos nyelvekről szóló törvény elismerte a társadalomalkotó őslakos közösségek nyelvhasználati jogát, és bevonta a közösségi Vének tudását az oktatásba.

Mára a kanadai tartományok tanterveikbe integrálták az őslakosok történelmét és világról alkotott elképzeléseit. A hangsúly a tantermi oktatástól a terepen zajló, gyakorlati és anyanyelvi képzésre helyeződött át, amely összekapcsolja a modern tudományt az ősi bölcsességgel. A megbékélés és a kultúraazonos oktatás gyakorlata Kanadában immár nemzeti önérdek a jövő építésében.