A képekről
Lapszámunk egyik írása az állampolgári nevelés nemzetközi és hazai kérdésével foglalkozik. Ennek kapcsán jutott eszünkbe, hogy megnézzük a 2020-as NAT iránymutatása alapján elkészített Állampolgári ismeretek című középiskolai tankönyveket, amelyek 2023-ban jelentek meg az Oktatási Hivatal gondozásában. Képeink a 12 . osztályosoknak készült könyvből valók.
Fel voltunk rá készülve, hogy a korábbi NAT alapján készült tankönyvnél bővebb – és új hangsúlyokat is megjelenítő – kiadványt lapozhatunk fel, hiszen az állampolgári ismeretek azóta önálló tantárggyá lett. A tankönyv valóban a korábbinál gazdagabb ismeretanyagot és számos új fejezetet tartalmaz. Azt is tudtuk, hogy foglalkoznia kell a honvédelem kérdésével. Arra azonban nem számítottunk, hogy az ezt taglaló alfejezet fotóin számos hadászati akció és eszköz, köztük több fegyver jelenik meg. Tankok, repülők és egyéb, emberi élet kioltására is gyártott eszközök. Puskák is, persze, bár ezeket most nem a diákok készítették.
A korábbi tankönyvek fegyvermentesek voltak, itt pedig összesen 17 honvédségi tematikájú fényképpel találkozhatunk. A kiadványban ezek mind a nyolcoldalas Honvédelem alfejezetben szerepelnek. A kötet további 112 oldalán mindösszesen hat további, szöveget illusztráló fotót találunk erre-arra. Infografikát, diagramot rengeteget – viszont ilyenekből a Honvédelem alfejezetben egyet sem. Egy kép többet ér ezer szónál – mondja sokadszorra a mondás.
E lapszámunk belsejében az említett fotók közül csupán négyet mutatunk be. Mindükre erősen hunyorítva is ránéztünk, és ezen élmény lenyomatát is az eredeti képek mellé illesztettük. Nem tudni, hogy ezek a lenyomatok emlékek, víziók vagy jóslatok-e, egy biztos: mindegyiken a hunyorgás hatására társainkká szegődő élőlények bújnak meg a redők, szilánkok és olcsó szoftveres trükkök narratívájában. A címlapon pedig csak megmagasítottuk az eget az eleve ott lévők fölött.
Ezen túl csupán reménykedhetünk, hogy esetükben nem igazolódik be az a másik, immáron színházi szólás, miszerint ha a színpadra behoznak egy puskát, annak előbb-utóbb el kell sülnie.
Elnézést kérünk azoktól a szerzőinktől, akik most úgy érezhetik, hogy ezekkel a képekkel a szövegük nem kívánt kontextusba került. A szerkesztőségben úgy éreztük, hogy erről a jelenségről mindenképpen szólnunk kell. A képek a címlapon, illetve a 11–12., 74–75, 127–128. és 142–143. oldalakon láthatók.
ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE