A képekről
Képeinken az idén 95 éves Debreczeni Tibor és a BME Kollégiumában egykor az ő vezetésével alakult és működött Vári Irodalmi Színpad 1960-as, ’70-es évekbeli előadásaiból láthat-
nak részleteket olvasóink. A rendező-pedagógussal, a Magyar Drámapedagógiai Társaság örökös tiszteletbeli elnökével Körömi Gábor drámapedagógus készített interjút még 2020-ban – ezzel a beszélgetéssel kezdődik lapszámunk. Mintegy ehhez „kísérőül” kértük és kap-
tuk a fotókat, illetve a webes forrásokat Torma Mária versmondótól, a Színpad egykori tagjától, illetve Körömi Gábortól. Köszönjük nekik!
A képekhez felvezetésképp álljon itt egy rövid részlet Debreczeni Tibor Történt pedig – Egy Corvin téri népművelő a puha diktatúrában – 1966–1989 című 2012-es kötetéből:
„1975-ben mutattuk be Örkény István egyperceseiből készített Bevégzetlen ragozás
című groteszk játékunkat. Nánay István ezt írta róla: »A Bevégzetlen ragozás továbbfejlesztette az előző műsor erényeit, és az Örkényi groteszk bravúros, egyben félelme-
tes, elgondolkodtató előadásban szólalt meg.« Én meg ezt írtam róla 1979-ben: »Ahogy haladt a ciklusokká szerveződés munkája, vált egyre megfogalmazhatóbbá a
készülő színjáték mondandója: lássunk túl szűkre szabott világunkon, önzésünkön, prakticista életvitelünkön, dobjuk el a hamis nosztalgiákat, talmi filozófiákat! Ragozzuk végig az életet! Máris felvillant előttem a cím, a születő színjáték címe: Bevégzet-
len ragozás, Örkény egyik egypercesének címe. Az én értelmezésemben ez azt jelentette, hogy még ragozhatunk, még rajtunk is áll, hogy miként alakul az életünk. A ragozás még bevégzetlen.« Ez az előadás is díjakat nyert, sok helyen léptünk fel vele, a szlovákiai Jókai Napok nézőterén is zúgott a taps.”
A lapszámbeli képek a címlapon, illetve a 17., 51–53., 75., 103., 120., 141., 145–148. és B3
oldalakon láthatók.
ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE