A képekről
E lapszámunk képei 2023. március 28-án, a Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskolában, a Muzsikás együttes által tartott „rendhagyó énekórák”-on készültek. Fotós: Dátán Attila intézményvezető-helyettes, vizuáliskultúra- és földrajztanár.
Az órák egyike után Sipos Mihály prímással az iskola két diákja, Miklós Emma és Sikó Márk beszélgetett röviden – ebből közlünk alább egy nagyobb részletet:
– Önnek mit jelent az, hogy zene?
– Az az igazság, hogy nekem már kisgyerekkoromban édesanyám zongorázott, és az egész család énekelt, szinte zenében éltünk. Otthon már úgy aludtunk el az öcsémmel – akivel egy szobában laktunk –, hogy addig énekeltünk, amíg el nem aludtunk, körülbelül úgy, mint ahogy a hosszú furulyára elalszanak a bárányok. Akkor a Lorántffy utcai Ének-zenei Általános Iskolá-ba jártam – ez volt a második zenei iskola az országban, hiszen az első Kecskeméten volt, ahol Kodály Zoltán is született (ezt az iskolát 1952-ben alapították). Kodály Zoltán is ellátogatott ellenőrizni a diákokat az iskolánkba, de nagyon csöndes, kevés beszédű ember volt, viszont annál lényegre törőbb. Mindig a hátsó padban leült, aztán, amikor vége volt az órának kijött, és magas hangon azt mondta: „Tudják, a szünet, az a zene nagyon fontos része.” Akkoriban nem értettük, de most már tudom, hogy igaza volt.
A hallgatóság is végighallgatja a zenét, a muzsikát, ha vannak benne kellő szünetek. Tehát: a zene a léleknek szól.
– Ugye a társaival nagyon sok ideje együtt dolgoznak ebben a szakmában – hogyan tekintenek egymásra? Mint egy család, vagy csak mint munkatársak?
– Ez egy nagyon mély kérdés. Természetesen ahhoz, hogy ez a csapat együtt maradhasson, van egy közös mánia: mindannyian nagyon szeretjük a magyar zenét, érdeklődünk ez iránt – illetve jó barátságban vagyunk, és ez tart össze minket. Bár ahányan vagyunk, annyifélék is, viszont csak olyat csinálunk együtt, amit mindenki akar. Fontosak a szünetek is. Egy évben leg-alább 1-2 hónapot külön töltünk, illetve ha együtt utazunk távolra (pl. Ausztráliába), akkor három hétnél nem lehetünk tovább együtt – ezt megbeszéltük.
– A zenélés volt a gyerekkori álma, vagy volt más elképzelés is?
– Nagyon szerettem a matematikát, ezért el is végeztem Szegeden az elméleti matematikai szakot, és máig olvasok matematikai, fizikai könyveket, mert rengeteg új felfedezés van.
A fotók a címlapon, illetve a 3., 21., 51–52., 77., 99., 115–116., 120., 132–134. és 143. oldala-kon láthatók.
MIKLÓS EMMA – SIKÓ MÁRK – SIPOS MIHÁLY – ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE